Bemutatkozás
A Romadopt Klub olyan örökbefogadó, vagy örökbe fogadni szándékozó szülők klubja, akik vállalnak cigány származású gyereket.
Gubcsi Judit vagyok, két cigány származású gyermek édesanyja. 2010-ben, az örökbefogadásra való felkészülés során hiányként éltem meg, hogy a származásról keveset beszéltünk a szakemberekkel. Évekig megválaszolatlanul maradt a fejemben számtalan kérdés, pl: hogyan formáljuk a gyerek identitását, hogyan kezeljük a hétköznapi helyzeteket, ha felmerül a származás, mikor mondjuk el és korosztályosan hogyan kezeljük a származási kérdéseket? Szeretnék tartalommal teli választ adni a gyerekeimnek, amikor megkérdezik mit jelent a cigány származás.
Úgy tapasztaltam nem vagyok egyedül a kérdéseimmel, ezért 2014. szeptemberében elindítottam egy szülőtalálkozó sorozatot, amely a Romadopt Klub nevet viseli. A klubot magánemberként kezdeményeztem és szervezem a mai napig.
A klub célja a közösségépítés, a közös ötletelés, és a tapasztalatcsere. Mint a gyereknevelési kérdésekben általában, itt sincs egy jó út, egy jó válasz a sok kérdésre, ezért a klubban résztvevőktől nyitottságot és a vélemények szabadságát, egymás véleményének tiszteletben tartását kérem.
A klubba szeretettel várok bárkit, aki hasonló helyzetben van, vagy még örökbefogadásra várakozik és érdekli a téma. Olyanokat is szívesen látok, akik szeretnék megosztani történetüket vagy tapasztalataikat a szülőtársakkal.
2023-ban megjelent a Nap és a Hold gyermekei című könyvünk, melyet Mártonffy Zsuzsával közösen írtunk a roma és bizonytalan származású gyerekek örökbefogadásáról. A könyv e témában az első szakmai anyag Magyarországon. Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szeretne a témában elmélyülni.
Elérhetőségem: romadoptklub@gmail.com — A levelezőlistánkra is itt lehet feliratkozni.
Instagram: Romadopt

Partnerek:

